A Les

A Les


a Vadász megteremtette a Lest.
Frissen Ácsolta, Pácolta.
Jószagú és erős volt Hajdanán a Les.

Szivárványos Esős Alkonyokon Hajlamos volt néha azt gondolni,
hogy Ő Nem is Les, hanem Szépséges Sudár KiLátó.


Ám a sorra elkövetkező őszi esők és téli fagyok józanságra intették.
Nem zavarta az évszakok változása,
sem a korral járó folyamatok lánca.
a Vele Együtt Öregedő Lajtorján Felbukkanó Vendégeket Örömmel Ölelte Keblére.


Viszont.


Ahogy Vénült,- kezdett Érzékennyé, néha már Házsártossá Válni.
Egyre nehezebben viselte el, ha kiszálkásodott, összeszáradt,
kisebesedett padozatához füstölgő dohány-portékákat dohányárut nyomtak, érintettek.


Különösen Rühellte az Alacsony Növésű és Büdös,
Mindig Krákogó VadászKát,
aki Este Teli Demizsonnal érkezett, Reggel Üressel távozott,
és ha szüksége úgy hozta nem mászott le a lajtorján,
ami akkor számára életveszélyes mutatványnak bizonyult volna.

 

Az Egyik Tavaszon,
a Les Mellett járó,
egy Fiatal Fruskának, Vadvirágot Halomra Tépkedő,
bár Tétován Lépkedő,
– Elmeorvos kifejezetten Depressziósnak látta a Lest.

 

Évre év jött.

Senki sem vette először észre a változást.
az Égi Bíró, aki mindent lát, szemérmesen elfordította a fejét.
Az Ágak, a Fa, ami eddig tartotta a Lest, nem volt többé fa és ág, hanem a Les része Lett.
A Les Új Végtagjaivá váltak.
A Les Lajtorjáján is, – Róka, Vadmacska és néha egy Szabadnapos Hód rohangált.
Mindannyian meghökkenve nézték, hogy a Les eddigi használói
minduntalan felakadnak a Lest körülvevő, naponta újra növő bozóttengerben.


Sok évre sok év jött.


Egyszer a Nagy Égi Bíró szunyókálni akart egy kicsit, s
Megkérte a Szelet, hogy egy kicsit bíráskodjon most Ő az Erdő Felett.
A Szél – igen viharos kedvében volt – aki régóta, reménytelenül szerelmes volt a Lesbe,
– Most hogy Bíró lett, -gondolt egyet és Bosszúképpen Lefújta a Lest.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.