A Les


a Vadász megteremtette a Lest.
Frissen Ácsolta, Pácolta.
Jószagú és erős volt Hajdanán a Les.

Szivárványos Esős Alkonyokon Hajlamos volt néha azt gondolni,
hogy Ő Nem is Les, hanem Szépséges Sudár KiLátó.


Ám a sorra elkövetkező őszi esők és téli fagyok józanságra intették.
Nem zavarta az évszakok változása,
sem a korral járó folyamatok lánca.


a Vele Együtt Öregedő Lajtorjáján Felbukkanó Vendégeket Örömmel Ölelte Keblére.


Viszont.

Ahogy Vénült,- kezdett Érzékennyé, néha már Házsártossá Válni.
Egyre nehezebben viselte el, ha kiszálkásodott, összeszáradt,
kisebesedett padozatához füstölgő dohány-portékákat dohányárut nyomtak, érintettek.


és Különösen Rühellte az Alacsony Növésű és Büdös,
Mindig Krákogó VadászKát,
aki Este Teli Demizsonnal érkezett, Reggel Üressel távozott,
és ha szüksége úgy hozta nem mászott le a lajtorján,
ami akkor számára életveszélyes mutatványnak bizonyult volna.

 

Az Egyik Tavaszon,
a Les Mellett járó,
egy Fiatal Fruskának, Vadvirágot Halomra Tépkedő,
bár Tétován Lépkedő,
– Elmeorvos kifejezetten Depressziósnak látta a Lest.

 

Évre év jött.

Senki sem vette először észre a változást.
az Égi Bíró, aki mindent lát, szemérmesen elfordította a fejét.
Az Ágak, a Fa, ami eddig tartotta a Lest, nem volt többé fa és ág, hanem a Les része Lett.
A Les Új Végtagjaivá váltak.
A Les Lajtorjáján is, – Róka, Vadmacska és néha egy Szabadnapos Hód rohangált.
Mindannyian meghökkenve nézték, hogy a Les eddigi használói
minduntalan felakadnak a Lest körülvevő, naponta újra növő bozóttengerben.


Sok évre sok év jött.


Egyszer a Nagy Égi Bíró szunyókálni akart néhány órácskát,
s Megkérte a Szelet, hogy addig bíráskodjon, – Ő az Erdő Felett.
A Szél – igen viharos kedvében volt – aki régóta, reménytelenül szerelmes volt a Lesbe,
– Most hogy (ideiglenes) Bíró lett, -gondolt egyet, és Bosszúképpen Lefújta a Lest.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.