A férfi valamikor nagyon Szeretett Kereskedőként Tevékenykedni. Nem a tárgyak vonzották, nem a lehetséges anyagi haszon motiválta, hanem maga a kommunikáció, az eladás folyamata tetszett neki.

Fontos volt számára, hogy a vevőkön lássa az örömöt-elégedettséget, amit az általa kínált tárgyak vásárlása vált ki belőlük.

 

 

Hitt abban, hogy (majdnem) csupa olyan tárgyakat árul-árult, melyek egy bizonyos minőséget is képviselnek.

A Régiség-Eladással, a kereskedés „antikolt” műfajával, voltak fenntartásai, az előbbi szempontok tekintetében.

A címbeli  alaptevékenységhez hasonlóan kedvelte a fotózást is, legalább is a szubjektív-dokumentálás kategóriáját.
– Így hát örült(boldog volt), amikor szert tett, három,
– eladásra szánt -, régi petróleumlámpára. Miután lefényképezte ezeket, úgy érezte, olyan fotót(is) készített róluk:

 

Ami hűen „visszaadja”-bemutatja a szóban-forgó tárgyak lelkületét.

 

Mivel a Portékák „jó helyről” származtak, nem vette alaposan szemügyre őket.

A fények, az árnyékok, a színek az árnyalatok érdekelték, az a hangulat, amit egy ilyen régi darab „kisugároz”(hat). Felrakta a képeket a megfelelő hirdetési felületre, nem sok idő alatt, nagyon sok látogatója-megtekintője akadt az eladó tárgyaknak.

Vevő mégsem jelentkezett. Hosszabb idő után érdeklődött, egy úr, az egyik lámpa iránt. Pénteki nap volt, a találkozót hétfőre beszélték meg.

A férfi, – az eladó akkor már napok óta alig evett valamit.

 

 

Még két nap, – gondolta magában. A hétvégét pihenéssel, alvással töltötte, így kevésbé érzett éhséget, az ízek feletti ábrándozással egybekötve gyorsan eltelt az idő. Vasárnap este még ránézett a lámpákra, hogy rendben van-e minden, pedig ezt más hasonló alkalmakkor nem szokta megtenni, most végképpen nem akarta, hogy bármiféle csalódás érje másnap.

 

Reggel mégis rossz érzéssel ébredt.

 

Pár perccel a megbeszélt találkozó előtt lépett be a helyiségbe, ahol az eladásra kínált tárgyakat tárolta. A nap a bejárati ajtón át, szépen megvilágította a három petróleumlámpát, a fénysugarak gyönyörűen kirajzolták a tárgyak felületét. Ekkor vette észre, hogy azon a lámpán, amiért mindjárt jönnek, jól látható hajszálrepedés díszeleg.

A férfit kiverte a hideg veríték. Arra gondolt hirtelen, hogy egy másik lámpa vásárlására próbálja majd rábeszélni a hamarosan megérkező vásárlót. A kálváriája azonban tovább folytatódott, a tiszta fényű reggeli napsugarak rávilágítottak a szükségből kiszemelt lámpa hibáira is.

A kereskedő nem kapott levegőt. A lehetőségei tovább gondolasara nem maradt ideje, mert csörrent a telefonja, a vevő megérkezett. Nem a férfi egykori üzlete előtt parkolt le, hanem a szomszédos parkolóban. Az eladó odament hozzá, próbált kedélyesnek látszani. A vevő is így tett, úgy fogalmazott, hogy milyen „lökött” is ő, hogy messziről, ideutazik egy lámpáért. Elmondta, hogy a kandallójára akarja majd helyezni a régi a tárgyat.

Az eladó úgy érezte, kést szúrtak belé.

 

 

Kettőjük párbeszéde a következőkben úgy folytatódott, ahogy a  kereskedő vette észre az imént, a lámpák hibát. Végül a 3 lámpát az egy(ik) világító-eszköz (eredeti-kigondolt) árának, a feléért adta el, és remélte, hogy nem okozott túlságosan nagy bosszúságot. Bár tudta, hogy ezzel csak becsapja önmagát.
Az elkövetkező, és sajnálatosan jóval szűkebbre fogott, – reggeli ízei nem olyanok voltak, mint ahogy az ábrándokban szerepeltek, és ennek a csúfos kudarcnak az érzetén, a Férfi Kedvenc Búfelejtő Sörének a zamata, sem sokat enyhített.